Szédítő magasságban a 30Y a Hóóórukkon

Hosszú időre utolsó zajos koncertjét adta a 30Y a Hóóórukkon, ahol Gradvolt Endi a síelés alapjaival is megismerkedett. A mecseki sétányokból a havasokba szabadult zenekar három tagjával (Endi, Zaza, Zoli) beszélgettünk a hegyélményről, a 30Y idei évéről és az összecsúszás rejtelmeiről.

ZENügynökség: Síeltek is a zenélés mellett?

Beck Zoli: Azt hiszem, erre Endi tudna leginkább válaszolni.
Gradvolt Endi: Véletlenül kiderült, hogy holnap a zenekarból egyedüliként megpróbálkozom a síeléssel.. Azóta mindenki ezzel üldöz, így meglepetésként ért hogy az interjú első kérdése éppen ez. Holnap tizenegy órakor fogok nekiállni a lábam eltörésének, egy Samu nevű oktatót kell keresnem piros kabátban, ennyit tudok.

Fotó: Faluvégi Adrienn

ZENügynökség: Milyen érzés itt lenni?

(Kollektív hangos nevetés)

ZENügynökség: Térjünk át a ma estére. Most adtátok jó ideig az utolsó hangos koncerteteket, legalább nyárig csak Szentimentálé fellépéseitek lesznek. Milyen volt belülről az utolsó „Antiszentimentálé”?

Beck Zoli: Ez vagány kérdés és szerintem elképesztően provokatív, főleg egy olyan puhány országban, mint a miénk, ahol most nem is vagyunk ott...(nevet) Erről a Négy szoba című nagyszerű film egyik jelenete ugrik be, amikor a kamera veszi az egyébként konszolidált családot, Antonio Banderast a feleségével, amint hazaérnek, mögöttük pedig lángol a szoba, egy halott drogos nő fekszik a háttérben, a gyerekek tök készen vannak, és így tovább. No, körülbelül azt csináltuk meg egy percben így hirtelen. Szóval így éltük meg az idei évnek ezt az utolsóját. Önmagában tök érdekes egy zenekar számára, mikor beleáll valami olyasmibe, amit addig még rutinszerűen soha nem csinált. Minden évben volt néhány Szentimentálé, de több soha. Most viszont gyakorlatilag egy teljes évadot fűzünk fel arra, hogy alkalmi társulatként működve létrehozzunk valamit, amiben ugyanúgy megmaradnak egy zenekarnak a saját identifikációs elemei. Minket nem lehet teljesen megrendezni, sosem lehet tudni mi lesz végül az adott este kifutása, és közben mégis olyanok leszünk picit mint egy színházi társulat. Ez borzasztóan izgalmas, és most hogy kicsit rábutultunk a Turné című filmre, azt is mondhatnám, hogy az idei évünk az 10 ezer kilométer és 30 előadás, gyerekek. Szóval nagyjából ez van, azzal a különbséggel, hogy ezeket nem hakniként éljük meg, hanem minden egyes koncerten mindannyian teljes jelenvalóságban vagyunk a színpadon, és ez így igazi energiavámpír élmény.

Fotó: Faluvégi Adrienn

ZENügynökség: És mit gondolsz, ez a produkció bevonz majd más jellegű közönséget is, mint a meglévő rajongótáborotok?

Beck Zoli: Hát hogy bejönnek-e, nem tudom.(nevetnek)

ZENügynökség: A Mecseki sétányok után milyen érzés itt lenni az igazi hegyek között?

Beck Zaza: Átadom az Endrének a szót, ő az aki lecsúszik.
Gradvolt Endi.: Most erre komolyan válaszoljak? Én, mint panelgyerek, aki a negyedik emeletnél magasabbra még nem jutott, lenyűgözve szemlélem azt, hogy országhatárainkon túl - ahol most nem vagyunk otthon - módomban áll elkövetni olyan hatalmas lecsúszásokat mind fizikailag, mind egzisztenciálisan, mind lelkileg, majd felemelkedéseket amelyekből a Szentimentálé egész évadát is tudom majd támogatni. Szóval újra felépítem magamat, ennek lesz metaforája a holnapi korábban már említett találkozásom Samuval tizenegykor a hegyekben. (kollektív nevetés)

ZEN: Inkább szétcsúsznátok, vagy össze?

Beck Zaza: Én inkább össze.
Beck Zoli: Az egyik részét teljesítettük is, az már nincs benne Dévényi Tibi bácsi kívánságkosarában, mert az már megtörtént, úgyhogy az összecsúszás lesz a miénk.

Szerző: Papp Zsófia